2009. augusztus 27. - 0:30
- zalus | Utolsó frissítés: 2009. augusztus 27. - 0:25
A Birodalom hamarosan megnyitja kapuit
Lars von Trier kultikus kórházsorozata szeptembertől végre DVD-n is elérhető lesz.
A Birodalom Dánia legnagyobb és legnevesebb kórháza. Ránézésre teljesen normális intézmény, ahol doktorok rivalizálnak, nővérek incselkednek, továbbá életek kezdődnek és érnek véget nap mint nap. Ám a Birodalom sötét titkot rejteget. Valahol a mélyben gonosz erők gyülekeznek, hogy rászabadítsák magukat a mit sem sejtő orvosokra és betegekre. És ekkor megérkeznek az első jelek. Az egyik páciens egy kislány szellemét véli látni, esténként egy titokzatos mentőautó jelenik meg a kórház bejáratánál, hogy aztán eltűnjön nyom nélkül, az egyik doktornő pedig teherbe esik, s abnormális gyorsasággal fejlődő magzata azt sugallja, hogy valami nem evilágit hordhat a szíve alatt…
A kultikus dán sorozat nehezen bekategorizálható: mintha a Twin Peaks és a Vészhelyzet találkozásából jött volna létre, Robin Cook és David Cronenberg hathatós közreműködésével. De még csak közel se járunk az igazsághoz, hisz műfaji korlátok közé terelni Lars von Trier abszurd humorral és vérfagyasztó horrorral átitatott szappanoperáját értelmetlen vállalkozás. A Birodalom a maga nemében ugyanis teljesen egyedülálló.
A borongós színvilágú, főleg kézi kamerával filmezett minisorozat két szériát élt meg: az elsőt 1994-ben, a másodikat 1997-ben forgatták. A Birodalom világszerte számtalan rajongóval büszkélkedhet, ezek egyike Stephen King, akit nagymértékben inspirált Trier műve, mikor a 2000-es években megírta A félelem kórháza című népszerű sorozat forgatókönyvét.
A Birodalom első évadát 2009. szeptemberében jelenteti meg a CORNERfilm, méghozzá egy háromlemezes, normál tokos + slipcase-es kiszerelésben. A 4.990 Ft-ba kerülő kiadvány első két korongján a négy epizódból álló minisorozatot találjuk - összesen 274 percben - dán 2.0-ás hanggal, magyar, angol és dán felirattal. A harmadik lemezen a következő extrák kapnak helyet, természetesen magyar felirattal:
- Így készült A Birodalom (kb. 25 perc)
- 6 jelenet Lars von Trier audiokommentárjával (kb. 33 perc)
- Előzetes (kb. 2 perc)
- 8 botrányos újságreklám (kb. 5 perc)
A borító jelenleg is tervezés alatt áll, a későbbiekben visszatérünk rá.

Kapcsolódó hírek
Kapcsolódó termékek
Kapcsolódó személyek
1. cannot connect
Hozzászólás időpontja: 2009. augusztus 27. - 8:30
A Suspiria mellett az év megjelenése! Köszöntem!
2. Dilibogyo
Hozzászólás időpontja: 2009. augusztus 27. - 8:42
Végre ... az abszolút kedvenc sorozatom. Zseniális! Hálás köszönet érte. :) Mondanám, hogy a vécékagylós borítót javaslom, de azt a második évadhoz szokták használni.
3. Ciccnyog
Hozzászólás időpontja: 2009. augusztus 27. - 9:18
Azt hiszem, teszek vele egy próbát. Meg ha a Mester /Stephen King:)/ mondja, akkor én csak némán helyeslek:D.
4. ringsider
Hozzászólás időpontja: 2009. augusztus 27. - 9:38
nagyon jó sorozat, must see!!!
5. dokee
Hozzászólás időpontja: 2009. augusztus 27. - 15:16
Ez felér egy pezsgő nyitással.Remélem minél hamarabb érkezik a második évad is. Cornerék grafikusában meg bízok, biztos hogy impozáns lesz a borító.
6. Gonzo
Hozzászólás időpontja: 2009. augusztus 27. - 16:29
ez a bejelentés már decemberben is vakvágányra vitt. most biztatóbbak a kilátások?
7. dvdextra
Hozzászólás időpontja: 2009. augusztus 27. - 16:57
6: ha be nem üt a krach...
8. ex.spy
Hozzászólás időpontja: 2009. augusztus 27. - 21:17
anno egy Titanoc-on láttam először (csak 2 epizódot) utána az MTV-n pótoltam be, de dvd-n kötelező, tananyagnak kellene lennie
9. Gonzo
Hozzászólás időpontja: 2009. augusztus 27. - 23:00
igen. sok filmnek. de amikor azt kaptam ma a tékában, hogy:
"mi volt az? ja. magnólia. nem tudtuk végignézni. hát, nem is tudom. nem volt jó...brrr...."
na akkor egy birodalom... remélem lesz annyi filmbarát, hogy megérje kiadni idén. ha kóser áron van, az én tárcám nyitva áll.
10. dvdextra
Hozzászólás időpontja: 2009. augusztus 27. - 23:25
be kell dobni trier és king nevét, oszt jól van. onnantól kezdve nyert ügye van a szériának, ugyanis durva jó.
11. Gonzo
Hozzászólás időpontja: 2009. augusztus 27. - 23:42
áh. a magnóliás pár csillogó szemekkel vitte ki az ocean 13-at. hiába mondtam, hogy penetra :o)
nem tudom, eddig 100-ból 5 tudta, ki az a trier. nem ezekből a nevekből élünk meg, hanem besson, jensen. igen, jensen. adjatok már ki jensent a jó ég áldjon meg corner. az elmúlt félév topok topja volt. csak az erőszakik verte meg. és még mindig keresik. bakker. na.
12. Gonzo
Hozzászólás időpontja: 2009. augusztus 27. - 23:46
most állítom össze a szeptemberi-októberi (igényes) filmek listáját, és hát elég gázos a helyzet ezen a fronton. az azért jó jel, hogy....na de ezt majd...
amúgy a kiadónál nem árulnak cornerfilm logós pólót? tök vicces lenne - szerintem - abban nyomni az ipart. szadakó sensei hiába tart cornerfilm seggnyalónak, én biza felvenném.
13. dvdextra
Hozzászólás időpontja: 2009. augusztus 27. - 23:55
11: lehet, hogy a tékádban nem így van, de trier neve hatványozottan többet ér, mint jensené. (nem személyes minősítés, ugyanis triernek nem sok filmjét kedvelem, jensentől viszont még nem kaptam rossz forgatókönyvet.)
14. Gonzo
Hozzászólás időpontja: 2009. augusztus 28. - 0:00
ha a kasszát nézem, jensennek köszönhetően töltöm meg az xpresses kosaram, tehát megy a körforgalom. triertől egyet nem ernék bevállalni. és mit? dogville?? kizárt. max ha a Bárkás premier mucsiékkal jó lesz (úgy legyen), talán keresik az eredetit. az antikrisztuson túl semmiről nem hiszemm hogy vállalható lenne. más kérdés, hogy nincs is mit, hiszen mi van ma kereskedelmi/jogdíjas forgalomban? 5 szabály? :o)))))) na azt add ki egy multi góréjának, és tiéd a bár.
15. dvdextra
Hozzászólás időpontja: 2009. augusztus 28. - 0:04
a DOGVILLE-nek 20.000 nézője volt budapesten. az ADAMS AEBLER-nek 5.500. tessék néha kimenni a tékából.
16. Gonzo
Hozzászólás időpontja: 2009. augusztus 28. - 0:07
nem az a lényeg, hogy én kimegyek-e, hanem, hogy ki jön be.
17. CV
Hozzászólás időpontja: 2009. augusztus 29. - 12:20
Kötelezően megvevős megjelenés.
A hírhez csak regisztrált, fórumhozzászólási joggal rendelkező látogatóink szólhatnak hozzá,
bejelentkezés után!